A Biblia sok helyen beszél arról, hogy az ember adhat, visszaadhat valamit Istennek. Az őstörténet áldozatbemutatásai, Kain és Ábel, Nóé áldozata, Ábrahám oltárai erről szólnak. A szövetség könyvében sokszor olvasunk az Úrnak adandó áldozatok és ajándékok különféle formáiról, köztük az adakozásról is. Az Újszövetségben Jézus tanításai több ponton is érintik az adakozás kérdését, így a Hegyi beszédben, a kegyességi megnyilvánulások között szól erről az Úr. Az özvegyasszony két fillérjének története, az ott elhangzó tanítás legtisztábban tükrözi Jézus felfogását ezen a területen. E történetben találkozunk a templomban többfelé elhelyezett trombita formájú persellyel.

Az ősgyülekezet életének egyik karakterisztikus vonása a közösségvállalás volt, amely magában foglalta az anyagi javakat is. Az apostoli levelek több ponton szólnak az adakozásról. A korinthusiakhoz írt első levél alapján az valószínűsíthető, hogy az adakozás szinte a kezdetektől fogva a hét első napjához, az istentisztelethez kapcsolódott. A szegénnyé lett jeruzsálemi gyülekezetnek összegyűjtött adományok kapcsán Pál apostol a korinthusiaknak címzett második levelében azt írja, hogy az adakozás a „szentek iránti szolgálat” (8,4), amelyet úgy végeztek, hogy „először önmagukat adták az Úrnak” (8,5).

Hálaáldozat

Az adakozás kérdése nem önmagában és önmagáért jelenik meg a Szentírásban, hanem része egy nagyobb összefüggésnek. Ez a nagyobb összefüggés az, hogy Isten szövetséget kötött népével, s ebben a szövetségben ő cselekszik, ő a kezdeményező. Az ember nem csupán adhat, hanem visszaadhat valamit az Úrnak.

Az adományt adó ember azzal az Istennel áll szemben, akié minden, az egész teremtett világ, aki nem szorul az ember adományára: „…enyém az erdő minden vadja… enyém a világ és ami betölti” (Zsolt 50,7kk). Dávid imája ugyanezt hangsúlyozza: 

„… ki vagyok én és mi az én népem, honnan volt erőnk ilyen önkéntes adakozásra? Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit kezedből kaptunk. …Ez az egész halom kincs, amelyet összeadtunk, hogy neked, a te szent neved tiszteletére templomot építsünk, a te kezedből való, és a tied lesz mindez!” (1Krón 29,10kk)

Ez a hatalmas Úr a szabadító Isten. Azért vannak ünnepek, s az ünnepeken azért nyílik lehetőség áldozatra, adományok adására, mert Isten valamit tett, szabadítást adott népének, kihozta őket Egyiptomból, beviszi Kánaán földjére. Ígéreteit beteljesíti, ő adja a földet, és megáldja a földet, hogy teremjen.

Látjuk tehát, hogy az ószövetségi tanítás szerint az adakozó ember tette bele van ágyazva Isten csodálatos tetteinek kontextusába. Abba, hogy Isten adott, és adománya megelőzi az ember adományát. A törvény kitétele – „senki se jelenjék meg üres kézzel az Úr színe előtt” (5Móz 16,16) – nem negatív parancs, hanem emlékeztetés a hálás válaszadásra. A második fogságból kiszabadult nép is ugyanezt élte át, bűneik megvallásában elismerik, hogy mindent Istentől kaptak, és elkötelezik magukat a szövetség mellett, az engedelmes életre, s ezen belül az Istennek szánt áldozatokra és adakozásra. Az Újszövetség megerősíti ezt azzal, hogy Pál apostol a Krisztus-esemény kontextusába helyezi az adománygyűjtés ügyét: 

„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).

Isten megelőző cselekvése adja az igazi alkalmat az adomány felajánlására. Az adakozás tehát mindig a hála megnyilvánulása. Az ünnep, azon belül az adakozás aktusa a hálaadással  és örvendezéssel párosul. „Hálaadással áldozz Istennek” – szól a zsoltáros (50,14); Pál is tisztázza, hogy a gyülekezet adománya „hálaáldozat és nem kényszerű adomány” (2Kor 9,5).

Az adakozás alkalmai és formái

A rendszeres adakozás elsősorban az ünnephez, az Úr színe előtt való megjelenéshez kötődik. Nem járulékos vagy esetleges eleme az ünnepnek, hanem az előfeltételek, a lényegi dolgok közé tartozik. Az ünnepre való készülés fontos része az adomány elkülönítése, „szentté tétele”. Az ember saját odaszánásának tükre az adakozás alkalmára való felkészülés. Azt, hogy az újszövetségi gyülekezetben is hasonló hangsúly került erre, jól mutatja Pál apostol utalása: „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében” (2Kor 9,7).

Az adományok adásának sokféle formáját látjuk a Szentírásban. A legfontosabb az áldozat, amely a kultusznak nem pusztán egy eleme, hanem központi eseménye, az ószövetségi istentiszteletnek mintegy a lényege volt. Ez, mivel kötelező és előírt formája az adományadásnak, nem azonosítható a mai adakozás fogalmunkkal. Az áldozatok felajánlásánál Isten törvényének több előírása van, ezek közül a minőségi elvet emeljük ki, az oltárra csak tökéleteset, épet lehet hozni.

A Mózes harmadik könyvében olvasható kultuszi törvény (23,38) viszont olyan adakozási formákról is említést tesz, amelyekből inkább le lehet vezetni a mai adakozás-fogalmat. Ilyen az ajándék, a fogadalmi adomány és az önkéntes áldozat. Ezeket egyrészt a spontaneitás, másrészt az önkéntesség motívuma köti egybe, arról az élethelyzetről van itt szó, amikor az egyén a maga akaratából Isten megtapasztalt kegyelmére válaszol. Az első keresztény gyülekezetben az adakozás önkéntes és spontán, készség alapú – ezzel kapcsolatosan az apostolnak kérései és nem parancsai vannak (2Kor 8,8).

Nem jótékonykodás

Az Úrnak szóló adakozás a Szentírásban sokszor egy kontextusba kerül a jótékonykodással, a rászoruló embertársak megsegítésével. Ez nem jelenti azt, hogy a kettő közé egyenlőségjel tehető. Jó tisztán látni a kettő különbségét, de jó azzal is tisztában lenni, hogy nem véletlenül kerül egymás mellé az Istennek szóló adakozás és az embert segítő alamizsna.

Az Úrnak szánt áldozat valóban az Úré, sokszor meg kellett semmisíteni, vagy a szent hely szolgái részesülhettek belőle Isten parancsa szerint. Az adakozásnak ez a vertikális vonatkozása mindig elsőbbséget élvez, de ezt követően több helyen látjuk, hogy megjelenik a horizontális vonatkozás is. Mózes 3. könyvének 23. fejezete részletesen szól az Úrnak szánt áldozatokról, s a 22. versben arról rendelkezik Isten, hogy az aratás maradékát a nyomorultnak és jövevénynek ott kell hagyni.

Jézus szerint épp az irgalmasság gyakorlása hitelesíti az Istennek szánt adomány valódi értékét. Az újszövetségi gyülekezet a kettő harmóniáját teremtette meg az elszegényedett jeruzsálemi gyülekezetnek gyűjtött adományok által. E harmónia jelenik meg a Zsidókhoz írt levélben is: „a jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten” (13,16).

Kádár Ferenc

A szerző református lelkész, a cikk „Az adakozás bibliai értelme és gyakorlati teológiai vonatkozásai” című teológiai tanulmányának rövidített változata. A teljes szöveg a gyakorlatiteologia.hu oldalon olvasható.