A Szentírás komoly figyelmet szentel az adakozás módjának és az adakozó szándékának.

Örömmel

Első helyen az örömöt, örvendezést, illetve a hálaadást kell említenünk. Maga az ünnep, amelyen történik az adományok odaadása, az öröm alkalma. Az ünneplés alapja Isten szabadító és megáldó tette, az adakozás, mint az ünnep szerves része, erre a tettre adott emberi válasz. Aki ennek tudatában van, az örömmel ad, így adománya valóban hálaáldozat lesz, nem pedig kényszerű adomány (lásd cikkünk első részét). Az ilyen adakozásnak a következménye is öröm, hiszen Istennek is és az emberi közösségnek is örömet szerez. Erről számol be a szentíró a dávidi gyűjtéskor – „és örült a nép az önkéntes adakozásnak… Dávid király is nagy örömmel örvendezett” (1Krón 29,9) – és erről ír Pál apostol a jeruzsálemi gyülekezetnek szánt adományok gyűjtése kapcsán, mikor azt írja: „bőséges az ő örömük” (2Kor 8,2).

Az önkéntesen adakozó Isten előtt is, és emberi viszonyok között is átéli azt a törvényszerűséget, amit Pál szerint maga Jézus fogalmazott meg: „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35). A másik jól ismert igében, amit Pál idéz – „a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9,7) –, a hiralosz jelző szerepel, amely örvendezőt, szívest, jókedvűt jelent. Varga Zsigmond így fordítaná e helyet: „aki jó szívvel, jó v. örvendező lélekkel adakozik, azt szereti az Isten”. Itt is tetten érhető az adakozás és az öröm összetartozása.

Bőkezűen

Többször említi a Biblia a helyes adakozás módjaként a buzgóságot és a bőkezűséget. Mivel Isten áldása és kegyelme gazdagon árad népére, ezért a neki szóló válasz sem lehet kimért. Dávid is bőkezű önkéntes adakozást kér (1Krón 29,5), Pál is ezt mondja: „ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek „(2Kor 8,7), sőt egy zsoltárt idézve így ír: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké” (2Kor 9,9).

A bőkezűséget nem az adomány fizikai mennyisége jelenti. Fontos tanítást ad erről maga Jézus az özvegyasszony két fillérjéről szóló történetben. A gazdagok sok pénzt dobtak a perselybe, az özvegyasszony csak két fillért, Jézus szerint mégis „ez a szegény özvegyasszony többet dobott a perselybe” (Mk 12,43; Lk 21,3). A krisztusi számítás szerint a mindennél (egész vagyonnál) nem lehet több a sok, a fölösleg. Itt látjuk meg a bőkezűség titkát, amely a szív készségében van.

Szívből

S ezzel eljutunk a hogyan? kérdésre adott legfontosabb válaszig. Az adakozásnak szív szerintinek kell lennie. Isten a szív tisztaságára, az adakozási szándék őszinteségére tekint. A templomra gyűjtött adományok azért okoztak örömet, „mert tiszta szívvel, önként adakoztak az Úrnak” (1Krón 29,9). Pál tanításában is fontos a tisztaszívűség, mely az adakozás forrása (2Kor 8,2). Ezekkel szemben az adakozás megcsúfolása a hazug áldozat, amelyet ostoroznak a próféták (Ézs 1,13; Mal 1,6-14). De ugyanígy félrevezető az adakozás képmutató, farizeusi módja, amely ellen Jézus annyit küzdött (Mt 6,2k; Mk 7,11).

Az adakozás végső célja a konkrét célok megvalósulásán túl az Úr dicsőítése. A templomépítésre összegyűjtött adományok felett Dávid Istent magasztaló imát mond, őt dicsőíti a készségért, lehetőségért és az adakozás eredményéért (1Krón 29,10kk). Amikor Pál az adakozásra buzdítja a korintusiakat, a végső érve az, hogy Isten dicsőíttetik e szolgálat által. Így az adakozás az egész istentisztelet, illetve a teljes keresztyén élet célját hívatott megvalósítani: az Isten dicsőítését, az engedelmességet és a Krisztus evangéliumáról való vallástételt (2Kor 9,13). Az adományadás titkosságára vonatkozó jézusi tanítás is (Mt 6,3-4) ezt húzza alá: adományunk Istennek szól, az ő dicsőségét szolgálja.

Kálvin és Ravasz az adakozásról

Kálvin János Márk evangéliumának 12. fejezetét magyarázva nagyon világosan fogalmaz, az adakozás bibliai értelmét mintegy dióhéjba foglalva: „mindazt, amit az emberek Istennek felajánlanak, nem a külső becsük szerint kell értékelnünk, hanem a szív indulata szerint”. Ez ige alapján bátorítani lehet a szegényeket, hogy ne szégyelljék a legkisebb adományt se, de figyelmeztetni lehet a gazdagokat, „hogy nem elegendő, ha ajándékozásban messze felülmúlják a közönséges és szegény embereket”.

Ravasz László 1939-ben a 2Kor 9,5-9-ről prédikált „A jókedvű adakozót szereti az Isten” címmel. Először felveti az adakozással kapcsolatos kérdéseket, félreértéseket, kifogásokat (felesleges, nincs sok haszna…). Majd tagolva mondandóját, arról beszél, hogy az adakozás Isten ajándéka, amelyet testvéri kezeken át akar adni.

„Minden darab kenyérben és fillérben, amelyet jószívvel adtak, Isten áldása, gondolata és dicsősége megy tovább a világon.”

A következő gondolatban kifejti: „Isten ajándékából adunk ugyan, de böjttel kell, hogy adjunk”, ne a feleslegből, ne úgy, hogy észre sem vesszük. Az igazi, Istentől való adakozás az, hogy böjttel, lemondással adunk, de jókedvű adakozók vagyunk. Ez csak úgy történhet, ha hálából adunk, úgy adakozunk, hogy átéljük, Krisztusban megajándékozottak vagyunk. Végül az adakozás jutalmáról beszél az igehirdető: a jókedvű adakozót szereti az Isten. 

„Isten szeretete nem változik, de Isten változatlan szeretetét az adakozással fedezzük fel, ismerjük meg, és tesszük a magunk életére nézve kibeszélhetetlen ajándékká”.

Az adakozás nem pénzgyűjtés, nem világi elem, nem az istentisztelet járulékos része. Az adakozásban az valósul meg, amit Isten az ember életétől és istentiszteletétől vár: az Úr dicsőségének szolgálata. Kálvin két fő részre osztotta az istentisztelet elemeit, az ige(hirdetés) és az imádság cselekményére. Isten kijelentése, megszólító szava az ige, ezzel szemben az emberi válasz az imádság. E körbe sorolta az adakozást, amelyről ezt mondta: cselekvő imádság. Ha megértjük az ige alapján, hogy Isten dicsőítése mindenek felett való, akkor és csak akkor leszünk képesek megérteni, hogy mennyire az Úrtól való küldetés a szegények, jövevények, rászorulók felkarolása és támogatása.

Kádár Ferenc

A szerző református lelkész, a cikk Az adakozás bibliai értelme és gyakorlati teológiai vonatkozásai című teológiai tanulmányának rövidített változata. A teljes szöveg a gyakorlatiteologia.hu oldalon olvasható.